Kedves Látogatók!
Jelenleg is - 2017.10.03-2017.10.31. - zajlik a zsetongyűjtős-szavazós kampány a Tescoban.
A mi egyesületünk is sikerrel vette az akadályokat, és a pályázatunk bejutott ebbe a szakaszba.
A Tesco vásárlói 2017. október 3.-ától 31.-éig minden vásárlás után 1 darab zsetont kapnak,
amit az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtő pontokon dobhatnak be a kiválasztott és támogatott szervezet
és pályázati program mellé.
A mi körzetünkben 3 projekt vesz részt, Hatvanban és Gyöngyösön is van lehetőség a korongok bedobására.
Idén egy hiánypótló nyári napközis táborral indultunk, ennek megvalósítását segíthetik az áruházban szavazók.
A 3 henger közül a miénknél ez szerepel:
"Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület
ZÖLD Tábor általános iskolásoknak
Az iskolai szünet alatt sok szülőnek gondot okoz gyermeke napközbeni elhelyezése.
A táborok sokszínűsége végtelen, ahogyan az áruk is széles skálán mozog.
Mi egy értékteremtő tábort tervezünk, ahol a környezetvédelem nemcsak elméletben,
hanem gyakorlatban is megtapasztalható. Naponta egy témakörre csoportosítva a gyakorlatban
mutatjuk be a táborban résztvevő gyerekeknek, hogyan működik az újrahasznosítás,
hogyan tudnak egy már feleslegessé vált tárgyból új dolgot alkotni, értéket teremteni."
Köszönjük a szavazatokat!
https://kozosseg.tesco.hu/project/292
Krándulás Debrecenbe
A Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület 2017.október 8-án Debrecenben járt, a Kerekerdő Élményparkban.
A programon közel 100 fő vett részt, kicsik és nagyok egyaránt élvezték a buszos kirándulást.
https://www.facebook.com/kerekerdo.elmenypark/
http://www.kerekerdoelmenypark.hu/hu
Kedves Látogatók!
HÁLÁSAN KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK, aki bármilyen formában hozzájárult a sikeres gyűjtésünkhöz,
amit 2016. november18.-19.-én, a gyöngyösi Tesco áruházban tartottunk.
Nagy öröm és segítség lesz az egyesületi családoknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
Ezzel azonban nincs még vége, zajlanak tovább az események, mézeskalácsházakkal és alkotásokkal már pályázhattok,
az Angyalarc szépségverseny és Gálánk időpontját - 2016. DECEMBER 4., vasárnap - pedig már mindenki beírta a naptárba, igaz?!
Mi már nagyon várjuk és készülünk, gyertek mindenképp, jó móka lesz! :)
Részletek az alábbi képekre kattintva érhetők el:
Adventi jótékonysági és adománygyűjtő rendezvény a Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület rendezésében,
a Delfin Játékbolt és az Új Nap Egyesület közreműködésével és a Start Műhely támogatásával
IDE SÜSSETEK! MÉZESKALÁCSHÁZ-KÉSZÍTŐ VERSENYT HIRDETÜNK!
A Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület adventi rajzpályázatot hirdet több témában, több korosztálynak.
Az Angyalarc szépségversenyünk hagyományosan, immáron 3. alkalommal kerül megrendezésre.
Ismét várjuk lányok és fiúk jelentkezését, 0-14 éves korig.
Nevezési díj 1000 ft, melyet a Delfin Játéküzletben ( 3200 Gyöngyös, Zrínyi Miklós u.10. )
2016. december 3.-án 13 óráig lehet befizetni.
Lányok és fiúk külön kerülnek díjazásra, minden résztvevő ajándékot kap.
Kedves Látogatók!
2016. november 18.-19.-én Gyöngyösön a Tescoban adománygyűjtést tartunk,
az összegyűjtött termékeket a Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület családjai kapják meg decemberben, még karácsony előtt.
Aki szeretne velünk személyesen is megismerkedni, annak a november 11.-i találkozónkon is alkalma van rá:
a találkozó Facebook eseménye...
Aki szeretne segíteni, a következőképpen teheti:
- TARTÓS ÉLELMISZEREKET (pl. étolaj, liszt, cukor, tészta, konzervek, tej)
- TISZTÍTÓSZEREKET (és mindent, ami egy háztartásban jól jöhet)
- JÁTÉKOKAT, ÉDESSÉGET
KÖSZÖNJÜK!
Az adománygyűjtés a Facebookon...
Meglátogattuk a macikat...
2016. október 1.-jén a Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület Veresegyházára utazott,
hogy meglátogassa többek között a mackókat. A Medveotthon Veresegyház kedvezményes áron
biztosította tagjainknak ezt a remek programot, ezáltal lehetőségünk nyílt a kirándulásra
két autóbusszal 100 fővel, ezen belül sok-sok gyerekkel.
Ezúton is köszönjük a felajánlást!
http://www.medveotthon.hu/
Adventi rendezvény - 2016.
2016. december 4.-én 16 órától tartjuk az „Adventi jótékonysági és adománygyűjtő rendezvényt
a Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület rendezésében, a Delfin Játékbolt és az Új Nap Egyesület
közreműködésével és a Start Műhely támogatásával” programunkat.
A hagyományt megszakítva idén nem szervezünk gyűjtést a GyöngyHázban,
hanem a Gálánkon várjuk a nemes lelkű hozzájárulásokat.
Az Angyalarc szépségversenyünk hagyományosan, immáron 3. alkalommal kerül megrendezésre.
Ismét várjuk óvodás és iskolás fiúk és lányok jelentkezését.
Kirándulás a macikhoz
2016. október 1.-jén a Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület Veresegyházára utazik,
hogy meglátogassuk a mackókat. A Medveotthon Veresegyház kedvezményes áron biztosítja
tagjainknak ezt a remek programot, ezáltal lehetőségünk nyílik a kirándulásra két autóbusszal 100 fővel,
ezen belül sok-sok gyerekkel. Ezúton is köszönjük a felajánlást!
http://www.medveotthon.hu/
„Egészséges kisgyermekből – Egészséges felnőtt”
Nyílt családi EgészségNapot tartott Sástón a Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület
2016. július 16.-án szombaton, a Tesco Globál Zrt. által szervezett „Ön választ, mi segítünk”
pályázat nyertes pályázataként.
A dátumot meghazudtoló őszies időjárás ellenére sokan ellátogattak a rendezvényre,
melyet a szabadtér helyett egy előadóteremben tartottak meg. Faragó Tamás,
a Mátrafüredi Részönkormányzat vezetője nyitotta meg a rendezvényt, majd vett részt néhány programban.
A gyerekek a papírfonástól kezdve a gyöngyfűzésig mindent kipróbálhattak,
miközben különböző előadások is voltak. A tánc mindenféle formájával megismerkedhettek az ide látogatók,
hiszen volt keringő, rumba, cha-cha-cha, a napjainkban elterjedt zumba és a Maminbabások is megmutatták
milyen fontos a tánc és a mozgás elkezdése már pici kortól is.
A rendőrségtől kapott elektromos kisautókkal a gyerekek elsajátíthatták a vezetés alapjait,
a „részegszemüveget” kipróbálva megismerhették, hogy különböző mennyiségű alkohol elfogyasztása
után milyen a látás-érzékelés, ergo megtapasztalhatták, mennyivel jobb, ha teljes tudatánál van az ember,
mennyivel könnyebben reagál.
A Magyar Vöröskereszt Gyöngyösi Területi Szervezetének munkatársai szűréseket végeztek és felhívták
a figyelmet ennek a rendszeres elvégzésének fontosságára, hiszen az egészségünk a legfontosabb kincsünk.
Egészségkvízek, totók és feladatlapok tömkelege várta az idelátogatókat, melyek helyes megoldásáért
értékes nyereményeket kaptak a versenyzők.
Nagy Krisztina elsősegélynyújtó oktató bemutatójának keretein belül megismerkedhettek az elsősegélynyújtás
alapjaival a kicsik és a nagyok is – kipróbálhatták magukat.
A folyamatos előadások több témakört érintettek, a felnőttek vezetett előadásban foglalkoztak
a környezetvédelem fontosságával, a konfliktusok kezelésének lehetőségeivel és
Ferenczy László természetgyógyász életmódra, táplálkozásra vonatkozó gyakorlati tanácsaival
is többek lettek a résztvevők.
Hiesz György, Gyöngyös város polgármestere segítségével végül eredményesen zárták az eseményt,
és közösen kiosztották a rajzversenyre beérkezett pályázatok díjait,
amivel még több öröm csillogott a gyerekek szemében, akik nagyon örültek a szülőkkel eltöltött érdekes napnak.
Váljék egészségükre!
Szombaton találkozunk!
2016. tavaszán a Tesco Globál Zrt. által hirdetett „Ön választ, mi segítünk” pályázat
több fordulóján sikeresen szerepeltünk, így végül a 62 nyertes szervezet egyikeként elnyertük a 400000
forintos támogatást.
Ezúton is köszönjük még egyszer a szervezőknek, és mindenkinek, aki bennünket választott.
A támogatási összegből az „Egészséges kisgyermekből egészséges felnőtt” elnevezésű
Nyílt Családi Egészségnapunkat szervezzük Sástón, 2016. július 16.-án 10 és 18 óra között.
Eseményünk linkje:
https://www.facebook.com/events/578114055682715
TERVEZETT PROGRAMOK:
Egészségszűrés, tanácsadások, előadások, elsősegély bemutató,
Egészséges ételek kóstolása a Mátra Vitál Hotel Rendezvényház jóvoltából,
Csillámtetkó, Új Nap Egyesület kutyasimogató, Bozsik András - Sushi mentőkutya-bemutató, Egererdő Zrt. interaktív játszósátra,
Kékes Kutató-Mentő Alapítvány munkájának megismerése, Canopy pálya, Quadozás,
KRESZ park és rendőrautó a Gyöngyösi Rendőrkapitányság jóvoltából, Tűzoltóautó és játszófal,
Zumba Meyával és Deyával, Kölyökaerobik Rábai Judit "Jucával", Ride Show Dance tánciskola táncbemutatója,
Maminbaba – hordozós latin fitness, DreamTeam Cheerleaders, Anita hastánciskola hastáncbemutató,
Szmirtnik Roland harcművészeti bemutató, Mátra Kempo Se bemutatója, Gyöngy-Nagyik,
Váltó- és sorversenyek a réten Szabó Gábor és Szabóné P. Marianna segítségével (Mátra Biatlon és Sífutó SE)
Trambulinverseny a Menő Manó Egyesülettel
SZTÁRVENDÉG: KATUS ATTILA - sportaerobik sportágban hatszoros világ- és kétszeres Európa bajnok,
Világjátékok győztes, személyi edző, aerobik szakedző és életmód-tanácsadó
Értékes nyeremények, sok-sok ügyességi és fejlesztő játék, kvízek, színpadi programok, előadások egész nap.
INGYENES előadások a Sástó Turisztikai Központban:
11 órától Tudatszintek – Kalcsó Dóra Életvezetési tanácsadó előadása:
https://www.facebook.com/events/1743710292563871/
12 óra 30 perctől
Szemünk fénye! - Jakab Márton optometrista-kontaktológus, a Márton Optika Szalon vezetőjének tájékoztatása:
https://www.facebook.com/events/1551060131868250/
13 órától Családon belüli konfliktuskezelés – Nádudvari István KAPOCS mentálhigiénés szakember:
https://www.facebook.com/events/1728872600721423/
14 órától Elsősegélynyújtás lépésről – lépésre – Nagy Krisztina nemzetközileg regisztrált elsősegélynyújtás oktató - bemutatója:
https://www.facebook.com/events/1309584099071275/ >
16 órától Az előadások záróeseménye „Az egészség értéke” Ferenczy László
természetgyógyász előadása lesz. Az ETI vizsgával is rendelkező tanárember,
aki „A természet erejével” alcímmel rendelkező EGÉSZSÉGKÖNYV írója is,
az élet minden területén minőségi változásokat hozó tanácsaival,
tapasztalataival mozdíthatja előre gondolkodásmódunkat! :
https://www.facebook.com/events/1655941151395798/
Programunkhoz kapcsolódóan RAJZPÁLYÁZATot hirdetünk, több témában és több korosztályban,
melyre folyamatosan várjuk a műveket, egészen július 12.-ig, a Delfin Játéküzletben.
Rajzpályázatunk linkje: https://www.facebook.com/events/267380483618652/
További részletek hamarosan. A programváltozás jogát fenntartjuk.
KÖSZÖNJÜK TÁMOGATÓINKNAK:
Tesco Global Zrt., Városgondozási Zrt., Gyöngyös Város Önkormányzata, Hiesz György Gyöngyös Város Polgármestere,
Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület, Mátra Kemping Sástó Kft., Szabó Róbert a Heves Megyei Közgyűlés Elnöke,
Horváth László a térség országgyűlési képviselője, Faragó Tamás RÖK, Sástó Turisztikai Központ, Radír Reklám Kft.,
Sástó ABC Sástó Csárda, Egererdő Zrt., Kékes Kutató-Mentő Alapítvány, Selfness Hotel Vadvirág Mátraszentimre,
Gyöngyös-Mátra TDM, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Vöröskereszt Gyöngyösi Területi Szervezete,
Új Nap Egyesület, Menő Manó Egyesület, Sástó Étterem, Pálosvörösmarti Polgárőr Egyesület,
Gyöngyösi Rendőrkapitányság, Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Élpak Zrt.,
Mátra Biatlon és Sífutó SE, Mátra Vitál Hotel Rendezvényház, P & G Gyöngyösi Gyára, Pálinkás Pincészet,
Maxi Rádió, Gyöngyösi Városi Televízió, Fm7, Jobbik Magyarországért Párt és Mozgalom Gyöngyösi Alapszervezete,
Fidesz Gyöngyösi Szervezete, MSZP Gyöngyösi Szervezete, Rákellenes Liga,
Kapocs Alacsonyküszöbű Ellátás Esélyteremtő Nonprofit Kft., Anyatejgyűjtő Állomás Gyöngyös,
Ferenczy László természetgyógyász –ÖKONET, Nagy Krisztina elsősegélynyújtó oktató,
Szemünk fénye – Márton Optika, KávégépBazár – Veres Árpád, Rábai Judit „Juca” kölyökaerobik,
Gubisné Lőrincz Tímea (Zumba), Ride Show Dance, Maminbaba, DreamTeam Cheerleaders, Anita hastánciskola,
Szmirtnik Roland Bujutsu Kai Kenshine Ryu, Mátra Kempo SE, Gyöngy-Nagyik, Bozsik András, Kalcsó Dóra,
Otthon Segítünk Alapítvány, Csatlós Egészségház Ocsovai Krisztina Dentálhigiénikus, Delfin Játékbolt,
Katus Attila, Őri Magdi
Hamarosan Egészségnap!
Kedves Látogatók!
KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK, AKI BENNÜNKET VÁLASZTOTT! MI KAPTUK A LEGTÖBB SZAVAZATOT!
2016. tavaszán a Tesco Globál Zrt. által hirdetett „Ön választ, mi segítünk” pályázat több fordulóján sikeresen szerepeltünk, így végül a 62 nyertes szervezet egyikeként elnyertük a 400000 forintos támogatást.
A támogatási összegből az „Egészséges kisgyermekből egészséges felnőtt” elnevezésű
Nyílt Családi Egészségnapunkat szervezzük Sástón, 2016. július 16.-án 10 és 18 óra között.
Eseményünk linkje: Facebook link
TERVEZETT PROGRAMOK:
Egészségszűrés, tanácsadások, előadások,
Egészséges ételek kóstolása a Mátra Vitál Hotel Rendezvényház jóvoltából,
Canopy pálya a tó fölött, Csillámtetkó, Sushi mentőkutya-bemutató
Egererdő Zrt. interaktív játszósátra, Kékes Kutató-Mentő Alapítvány munkájának megismerése
KRESZ park és rendőrautó a Gyöngyösi Rendőrkapitányság jóvoltából
Zumba Meyával, Kölyök aerobik Rábai Judit "Jucával", Ride Show Dance táncbemutató
Értékes nyeremények, sok-sok ügyességi és fejlesztő játék, kvízek
SZTÁRVENDÉG: KATUS ATTILA
- Harcművészeti bemutatók, Váltó- és sorversenyek a réten
- Trambulin versenyek a Menő Manó Egyesület segítségével
- Környezetvédelem fontossága a KRF ÖKO klub segítségével
- Rajzverseny kicsiknek és nagyoknak.
Ehhez kapcsolódóan rajzpályázatot hirdetünk, több témában és több korosztályban, melyre folyamatosan várjuk a műveket, egészen július 12-ig, a Delfin Játéküzletben.
Rajzpályázatunk linkje: Rajzpályázat link
További részletek hamarosan. A programváltozás jogát fenntartjuk.
Szavazzanak ránk a Tescoban is! Köszönjük!
Óriási hír, hogy a Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesületünk a Tesco
„Ön választ, mi segítünk” pályázatán sikerrel vette az első megmérettetést,
és bejutott a mindent eldöntő szavazatgyűjtő fordulóba.
A pályázat részleteiért kattintson ide
Kedves Érdeklődők!
2016. MÁJUS 1.-JÉN 10-17 ÓRÁIG GYÖNGYÖSÖN A FŐ TÉREN Anyák napi, családi majális vagyis MAMAJÁLIS
Egész napos programot kínálunk kicsiknek és nagyoknak, anyunak, apunak, tesónak, nagyinak,
szomszédnak, szóljatok mindenkinek!
Lesz vidámpark, KRESZ park, kézműveskedés, eszem-iszom, dínom-dánom, minden,
mi szem-szájnak ingere, majálisi vigasság, édesség-, játék- és virágvásár,
csillámtetkó, frizurakészítés, minden, ami Anyák napjára (is) kellhet.
Társszervező egyesület az Új Nap Egyesület, mentett kutyusaikkal is találkozhattok a helyszínen.
A bátraknak lehetőséget biztosítunk, hogy anyukájukat, nagymamájukat a színpadon köszönthessék Anyák napja alkalmából verssel, dallal, virággal vagy ajándékkal.
Ezzel kapcsolatban keressetek bennünket üzenetben.
Fellépőink:
Hangvarázs Könnyűzenei Stúdió, Gyöngyösi Játékszín,
Gyöngyösi Rendőrkapitányság, Ride Show Dance,
Kékes Kutató-Mentő Alapítvány, Black Jam Tánc Egyesület - Hip hop Tánciskola- ECDS Gyöngyös,
TS Bike Triál-Show – Tóth Sándor, Gyöngyösi Mazsorett Együttes,
Zumba Gubisné Lőrincz Timi "Meya"-val és Rábai Judit 'Juca'-val,
Nagy Tibor Wyrág, Fortuna TSE akrobatikus rock and roll
Sztárvendégeink: Varga Feri és Balássy Betty.
Támogatóink:
Gyöngyös Város Önkormányzata,
Új Nap Egyesület, Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület,
Orosz Bálint János, Societas Gyöngyös, Gyöngyösi Polgárőr Egyesület, Gyöngyök Mátra Művelődési Központ, Letti Szépségstúdió, Radír Centrum, Delfin Játékbolt, Delfin Ajándék,
Klippan Autószervíz, Ajándékvarázs, KávégépBazár,
Blaskó István, RIDE3231 SE, Nagyrédei-Zelnik Eperfarm, Katica Virág, Koncsos Borház
A programváltozás jogát fenntartjuk.
Köszönjük a megosztásokat és a meghívásokat is!
Facebook eseményünk:
https://www.facebook.com/events/951585361562383/
Kedves Látogatók!
A Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület Magyarországon egyedülálló módon,
elsőként, egyesületén belül összead egy olyan párt, akik tagjaink, már van három gyermekük,
de még nincsenek összeházasodva.
A Nagycsaládosok Országos Egyesületével és Gyöngyös Város Önkormányzatával közösen megvalósítjuk
Krisztina és Krisztián álmát, és bárki számára nyitottan esküvőt szervezünk számukra 2016. február 12.-én
17 órától Gyöngyös Város Házasságkötő Termében, ezután pedig megünnepeljük az Ifjú Párt,
tesszük mindezt országos médiaközvetítéssel kísérve.
Az eseményünk a facebook-on is elérhető:
https://www.facebook.com/events/910555762374574/
Arra buzdítunk mindenkit, legyen részese ennek a rendhagyó eseménynek,
hozzon magával még egy vagy több vendéget és ünnepeljünk együtt.
A rendezvényünk egy országos programsorozat, a Házasság Hete
- hazassaghete.hu - része,
melyet idén 2016. február 7. és 14. között tartanak 4 kontinens 21 országában.
Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak
és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével.
„A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára,
amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet,
a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt,
de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát,
hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében.
Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra,
és áldásul szolgál életük minden más területén is.
A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással,
tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét.
Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében
élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat.
Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről.
Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat,
valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van,
illetve valamilyen ok miatt megszakadt.”
Eseményünk már a Házasság hete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete oldalain is megtalálható.
www.hazassaghete.hu
www.neo.hu
„Szeretet: szenvedély és döntés”
Közeledik a Házasság Hete,
Mi pedig a múlt hagyományait őrizve,
Úgy döntöttünk, kéz a kézben
az anyakönyvvezetőig meg sem állunk.
Elmondjuk egymásnak, amit eddig is tudtunk,
Ezzel megpecsételjük a további sorsunk.
Hamarosan itt a NAGY NAP, amit annyira vártunk,
Gyöngyös Város Házasságkötő termében
2016. február 12.-én 17 órakor összeházasodunk,
utána pedig a Fő tér 3.-ban mulatásba fogunk.
Lásd kedves barát és rokon, hogy nem tréfálunk,
Erre az eseményre téged is szeretettel várunk.
Köszönjük támogatóink segítségét:
Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület Gyöngyös
Gyöngyös Város Önkormányzata
Nagycsaládosok Országos Egyesülete
Morgana Esküvõi Ruhaszalon
Matus Gábor színész - ceremóniamester
Fanita Szépségszalon
Csehné Nádudvari Katalin kozmetikus mester
Mikó Annamária fodrász
TortaMágia Hort
Katica Virág Gyöngyös
Juhász Cukrászda
Letti Szépségszalon
KávégépBazár
Kapcsolat:
Veres Andrea: 06-20-828-6189
Zelnik-Molnár Henrietta: 06-70-360-6004
gyongyszemegyesulet@gmail.com
Amennyiben felajánlásával -anyagi, tárgyi, egyéb- szeretne rendezvényünk sikeréhez hozzájárulni, kérjük keressen bennünket a felsorolt elérhetőségek egyikén.
Hálás köszönettel: a szervezők!
